2008. november 20., csütörtök

Gyulai Pál:
Szeretnélek még egyszer látni...


Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed' keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az Isten-hozzád,
Még visszanézni utólszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat!

Léna * 20:23 *

2008. augusztus 4., hétfő

Ács Zoltán:

A lámpagyújtás elmarad

A lámpagyújtás elmaradt ma is, csak mozdulatlanságunkban lobog
a perc csóvája - míg kezem fogod -
csóválja bennünk inga-karjait.


Mert óceánok sója oldja ki
csöndünk, leázott égben lábnyomod
süllyed, takarja arcod lágy homok,
és arcon túli fényed két kavics.


Celláidban sós oldatod kering,
közönyt terjengtet galván póluson,
elektronok magányát futkosom,


át áramon, téren, majd jambuson.
Egy kéz, egy árny szobánkon átlegyint,
a lámpagyújtás elmaradt megint.

 

Léna * 17:58 *

2008. május 25., vasárnap

Hajnal Anna:

Ma

Ez a ma a béke napja volt
s a málnaízű csendé,
a nap ma egész nap sütött
s az est most hűvös szentély.

Szívem ma csak a magamé,
s egyedül lenni legszebb,
pilláim alvó sásain
elálmosul a könnycsepp.

Léna * 21:40 *

2008. május 4., vasárnap

Ady Endre

ÜZENET EGYKORI ISKOLÁMBA


Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.

De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.

Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.

Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szivét.

Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.

Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.

Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.

S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

Léna * 22:20 *

2008. április 24., csütörtök

Hervay Gizella

ÉTELLEL, CSENDDEL...

Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenddel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres az arcomon.

Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.

Amit kimondani nem tudtam neked,
látod, most a munkám okos része lett.
S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon,
az szólít meg. Tekinteteddel rokon.

Léna * 20:29 *

2008. április 8., kedd

József Attila
[Töredékek]
(Arcodon könnyed ott ragadt...)

Arcodon könnyed ott ragadt
kicsike kezed megdagadt
kicsim ne búsulj tartsd magad
azért hogy rongyoskodsz, velem
szövetség ez s nem szerelem
lakásunk műhely s jégverem
hol zúg a szél

az ember nagykabátban él
az ember él
kenyeret eszik és remél
várja hogy elmuljon a tél
hogy egy padon a napba üljön
és fölpiruljon még a vér

Léna * 22:17 *

2008. február 21., csütörtök

Varró Dániel:
BOLDOGSÁG

A tévéhez leültünk
megnézni azt a filmet,
miről a műsorújság
megírta, hogy nagyon sok
vér fog majd folyni benne,
és ennek mind a ketten
örültünk, mert szeretjük
a filmeket, amikben
nagyon sok vér folyik. Te
két fázós lábad akkor
pólóm alá bedugtad,
kis talpad ráhelyezted
kövér, meleg hasamra,
úgy néztük ezt a filmet,
pisztáciát is ettünk.
De gyorsan elfogyott, és
félóra múlva kábé
szép, szőkített fejecskéd
a mellkasomra tetted,
én kissé hátradőltem,
a vállad átkaroltam,
és elnyomott az álom.

Most arra ébredek fel,
hogy vége már a filmnek,
a farpofák sajognak,
jól elzsibbadt a lábam,
és el van gémberedve
a vállam is rohadtul,
fejem nem dönthetem meg,
nincsen mögötte támasz,
valami ócska pornót
sugároz a csatorna,
éjfél is régen elmúlt.
A távirányitóért
nyúlnék, de el nem érem,
van egy pohárnyi kólám,
miből kiment a szénsav,
de azt sem érem el, mert
te rajtam fekszel éppen,
szemed becsukva tartod,
a szád kinyitva félig,
meleg fuvallatocskák
szállnak nyakamra onnét.

Kívánhatnék-e többet?

Léna * 21:38 *

2008. február 11., hétfő

Jatzkó Béla:

Egység

Magamba néztem s téged láttalak,
szóltam magamhoz és te válaszoltál,
a borotva megvágta arcomat
s a kibuggyanó vérem is te voltál.

Beléd néztem és láttam magamat,
hozzád indultam és magamhoz értem,
lebarnultál, míg rám sütött a nap,
megbotlottál s nekem tört föl a térdem.

Már nem tudom, hogy hol végződöm én
és hol kezdődsz te. Tápláló, egyetlen
zsinór vagy komor létem köldökén:
tőled másodszor is születni jó;
a végső búcsúra készülve lettem
benned-belőled élő embrió.

Léna * 22:05 *

2007. december 21., péntek

Csíki András:
Leszek a barátod

Leszek a barátod,
játszom játékaid,
elnyúlok és elnémulok veled,

sírom bánataid,
örülöm örömeid,
mindenem megosztom veled.

Ahogy fordulsz, fordulok én is,
amit tudsz, még megtanulom,
ahová állsz, oda húzok én is,
amennyit bírsz, azt én is kibírom,
ha szeretsz, szeretek veled,
ha gyűlölsz, gyűlölök híven,
úgy nézek, ahogy te is nézel,
megyek, ha elmész innen.

Jegyben a sötétséggel járunk,
ha énekelsz, dúdolom veled,
de szép esők hullanak ránk,
s már szeret aki szeret

S hajnalban ébredsz, én is felkelek,
ha koldulsz, én is megteszem,
ha elszégyelled árvaságodat,
én is lesütöm fejem,

ha zászlódra sorsodat húzod,
bizton én is aláállok,
s ha vágányra fekszel, melléd tolakszom,
hogy láthassam gyönyörű halálod,

aztán elnémulok én is veled,
mint egy éjfél utáni állomás,
és reggel csak üres üléseken ülünk,
és folytatódik ez az utazás

csak sodródunk merre az ég vezet,
egy beláthatatlan pusztaság felé,
hol egy kóró a legszebb virágunk,
ahol mindenünk a másiké,

de onnan már nem megyünk tovább,
leszállunk és végső helyünkre lépünk,
és egyszer még összekacsintunk,
és már nem mondjuk el mennyire félünk.

Léna * 8:15 *

2007. november 19., hétfő

Nadányi Zoltán:
A két szemed szerett legtovább

A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed
az még beszélt velem.

A kezed már hideg volt, jéghideg
nem is adtál kezet
de a szemed még megsímogatott
nálam feledkezett.

És lándzsákat tűztél magad köré
hideg testőrökül
de a szemed még rámleselkedett
a zord lándzsák mögül.

És ellebegtél és csak
a hegyes lándzsák maradtak ott,
de a szemed mégegyszer visszanézett
és mindent megadott.

Léna * 21:03 *

2007. október 11., csütörtök

József Attila:
ESZMÉLET

1


Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

Léna * 21:12 *

2007. szeptember 3., hétfő

Szabó Lőrinc

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Léna * 19:46 *

2007. július 24., kedd

Lénárd József:
A fény kettéhasadt


Csak a képzeletemben látlak,
Becsukom a szemem, várok.
Várlak, hogy megjelenj.
S látom, ahogy jössz,
kezedben túlérett barack.
Eszed, s újra beléharapsz.
Leve ujjaid közt szétfolyik.
Merészen rácsöpög blúzodra.
„Talán mégis jobb lett volna
felsőmet levenni” mondtad,
s kacagtál egy nagyot, olyat,
hogy a fény, ahogy jött, kettéhasadt.
Világosodott és én kértem,
könyörögtem álmom mesterének:
még ne, ne vigyen a valóságba.
S jöttél felém, de már hiába.
Eltűnt az álomképed.
S egy halovány hajnali fénysugár
arcomon játszott, mint egy kis bogár.

Léna * 21:55 *

2007. június 26., kedd

Székely Magda:
NAPON

Az a jó, amikor a láb
tapodhat a forró homokban,
ha napon heverhet a test,
az jó, mikor az ember ott van,
nap, víz, homok, csak az a jó,
ha messze gondtól, gondolattól,
nem élni, csak a bőrön át,
csukott szemmel, az az aranykor.


Léna * 17:26 *

2007. június 20., szerda

Salvatore Quasimodo: 

Mindenki magányosan áll a föld szívén,
átdöfve a nap egy sugarától:
és már itt is az este.

Léna * 21:14 *

2007. június 13., szerda

József Attila:
(TENYEREMRE TETTEM...)

Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.

Léna * 17:57 *

2007. május 22., kedd

Georgi Goszpodinov:
Szerelmesvers

Te vagy a galuska a levesemben
Én vagyok a kocka az abroszon
Te vagy a sótartó amely nem szór
Én vagyok az asztal végi ecetesüveg
Te vagy a muslinca benne
Én vagyok Beef Stroganoff az ünnep során
Te mustár vagy (mus-tár) az ünnep után
Ne vidd túlzásba a mustárt édes
Ne vidd túlzásba a mustárt mondom

Én vagyok a gyomor fekélyedhez

Léna * 17:39 *

2007. május 9., szerda

Szabó T. Anna
Akkor


Van perc, amiért mindent odaadnál.


Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
égre tárt csőrrel zengett a rigó.


Az első csók. Két forró tenyered.
Ahogy belülről megismertelek.
Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:


szeretni jó.

Léna * 14:46 *

2007. május 1., kedd

 

Utassy József:
Fákat altat a szél

Fákat altat a szél,
álmos lombú fákat.
S én most ébredek rá:
nagyon szerethetlek,
ha már a sálam is
integet utánad.


Léna * 14:46 *

2007. április 26., csütörtök

Nemes Nagy Ágnes:

Jeromos, a remeterák

Jeromos, a remeterák

szívén a vágy serege rág.

Sötét a víz feneke:

nem lesz többé remete.

Sírnak-rínak a kis halak:

Ki ad nekünk tanácsokat?

Fejünk ésszel már ki töltse?

Ki lesz öblünk büszke bölcse?

De Jeromos hajthatatlan:

Unalmas e barna katlan!

Ne féljetek, visszatérek,

s folytatom a bölcsességet.

Alig indul, gyorsan úszva,

szembe-perdül egy medúza.

Jaj nekem – szól – siralom!

Elveszett a kalapom.

Így a fejem alaktalan,

nem élhetek kalaptalan.

Szól Jeromos: Gyere most,

megismered Jeromost,

vándorútra menjünk együtt,

kalapodat megkeressük.

Mennek is a partoldalon.

Jön a szivacs-lakodalom.

Az iszapban, mintha másznék,

araszol a büszke násznép.

Szól Jeromos: Hej, násznagyok,

egy kalapot nem láttatok?

Örömapa szól kevélyen:

Ki beszél így ünnepélyen?

Mit nekünk egy régi kalpag?

Ne zavard a lakodalmat!

A két vándor elhúzódik,

eljutnak a vízipókig.

Gondolkodik vízipók:

Nem vállalok rizikót

De ebédre hozatok,

ha akarod, moszatot.

Újra mennek, mendegélnek,

egy korállszigethez érnek.

Rájuk se néz kis-koráll,

üldögél és sírdogál,

mert keresztülugorta

a tengeri ugorka.

Fáradtak a vándorok,

mind a ketto tántorog.

– Minket senki meg se hallgat?

Sose lesz meg az a kalpag?

Új kedvre ki hangolna?

Oszkár tán, az angolna?

Jön is Oszkár kanyarogva,

hóna alatt csomagocska,

föl-le táncol, locsog-fecseg:

– Elmondok egy történetet!

Nemrég történt, épp a minap,

Vörös-tenger színe alatt

Tamás, ez a kóbor alga,

uszonyt lopott s eloldalga.

Talált egy szép kalapot,

gyorsan beletolatott,

s ráírva, hogy Tamás-lak,

berendezte lakásnak.

Szól Medúza: Drága Oszkár,

szörnyu izgalomba hoztál!

Oszkár mondja: csak

nyugodtan!

Kalapodat visszaloptam!

Kibontom a csomagot:

benne van a kalapod.

Jutalmat nem koldulok,

Jeromoshoz fordulok,

tole kérdem: lehet-e?

Rág a vágyak serege:

ön, a híres remete,

tanítványul vehet-e?

Jeromosunk eltűnődik,

lóg a feje, szinte földig.

– Jó, jó – mondja –,

még nem láttam

ily nagy elmét angolnában.

Legyen meg a jutalmad,

tanítvánnyá fogadlak!

Medúzától elbúcsúznak,

szépen, csendben

hazaúsznak.

Hosszan hallják, messze még,

a Medúza énekét.

A Medúza éneke

A kalapom, a kalapom

lekötözöm, bebogozom.

De jó, de szép, de nagyszerű,

már nem vagyok tojásfejű.
Léna * 23:16 *
Régebbiek | Végére »